Szeptember 2… egy éve, 3 hónapja 18 napja,  hogy elindultam életem eddigi legnagyobb kalandjára. Azért használom mindig az “eddigi” szót, hiszen nagyon bízom benne, hogy még lesz részem olyan élményekben, amelyek abban az időszakban értek.  Sanghajba utaztam, hogy ott töltsek 5 hónapot. Elsődleges volt a tanulás, de természetesen a kalandvágy volt a legnagyobb, ami hajtott. Új helyek, új emberek, új élmények, amikkel csak még gazdagabb leszek.

Februárban érkeztem haza, 2 hét “pihenés” után, ami inkább az első napokban a  visszarázódás volt, visszatértem a mindennapokba. Dolgoztam, edzőterembe jártam, fotózásaim voltak és csak úgy eltelt az a pár hónap. Még viccelődtem is, hogy az elmúlt évek legnyugisabb tavasza volt, hiszen nem volt sem érettségi, sem vizsgaidőszak, sem záróvizsga.  Eljött a nyár és újra rá kellett hangolódnom, hogy szeptembertől visszamegyek az egyetemre Budapestre, albérletet kerestem és tervezgettem, hogyan folytatom ősszel az itthoni életemet.

Azonban volt egy dolog, amire nem számítottam, míg kint voltam. Amióta hazajöttem, szerintem nem telt el úgy egy nap, hogy ne gondoljak a kint eltöltött időszakra. Legyen szó a városról, az emberekről, a közlekedésról, utazásokról, minden napra jut valami. Azért is fura ez az érzés, hiszen 5 hónap nem kevés idő, de nem is olyan sok. Valaki éveket tölt egy vagy több helyen, én meg már ennyi idő után teljesen odáig meg visszavagyok azokért a napokért, amiket ott átéltem. Most is, ahogy írom a gondolataimat, előttem vannak Sanghaj utcái, felhőkarcolói,  a kedvenc helyeim, az egyetem területe, a mellette lévő éttermek, a parkok, az emberek, akiket megismertem és még a könnyem is kicsordul, miközben ezeket így együtt leírom. Bele se merek gondolni, hogy már ebben a pár hónapban, amióta itthon vagyok mennyit változhatott a város, hiszen amikor kint voltunk, akkor is sokszor szerzett meglepetéseket.

Nem akarom elengedni ezeket az élményeket, emlékeket. Sajnos, ahogy hazaértem és beszippantottak a mindennapok, a blogolást hanyagoltam és nem úgy kezeltem, ahogy eredetileg elgondoltam. De mivel most az egyetemen már be is fejeztem a vizsgaidőszakot és lesz több szabadidőm, ismételten tervezem, hogy akár így több, mint egy évvel a elindulásom után, folytatom a történeteimet, hiszen még bőven vannak a tarsolyomban olyanok, amelyek megosztásra várnak.

Remélem, hogy ismét velem tartotok! :) 

Sanghaj Sára