Első évben (2014/2015), ahogy elkezdődött az egyetem, már szeptemberben volt egy teljes nap, ami a Kínában lévő egyetemekről szólt. Sok egyetem képviselője eljött személyesen az ELTE-re és tartottak nekünk egy előadást, hogy milyen lehetőségek vannak számunkra, hogy kint tanuljunk. Őszinte leszek, engem ez akkoriban egyáltalán nem érdekelt. Örültem, hogy felkerültem Budapestre, nem az volt az első gondolatom, hogy na, akkor hogyan is tudok kijutni Kínába. Velem ellentétben sokan azért választották/ választják a kínai szakot, hogy ösztöndíjjal kint tanulhassanak. Na, nálam ez egyáltalán nem így volt. Körül se néztem azon a kiállításon, mondtam, hogy ez még nagyon korai majd jövőre… ( azt már mondanom sem kell szerintem, hogy amíg én odajártam, utána már egyik évben sem tartottak ilyet…:D). 

   Az első félév után felsőbb éves diákok tartottak egy előadást a Kínában eltöltött időkről. Vonzott egy kicsit, de inkább megrémisztettek az olyan történetek, mint a kolival kapcsolatban ne számítsunk sok jóra, hiszen általában jellemző a közös fürdő és pottyantós wc a folyosó végén, valamint a vonaton tyúkokkal és mindenféle más állattal utazhatunk együtt órákig.  Folyamatosan kétségeim voltak ezzel kapcsolatban, egyáltalán valaha is én ki akarok menni? Hogy hagyjam itthon a családomat és a barátaimat? Lehet, maximum 1-2 hétre, talán egy hónapra, de hogy hosszabb időre?? Azt nem hiszem… pedig, aki már tanulja a nyelvet, azért csak jó lenne anyanyelvi környezetben megtapasztalni. Abban az évben karácsonyra kaptam egy Pandora charmot ( egy karkötő, amire lehet gyűjteni mindenféle kis charmot, amik jelentéssel bírnak), ami egy földgömb volt és az van ráírva all around a world - az egész világ körül. Nem mondtam senkinek, de akkor ez egy kis stresszforrás volt számomra. Akkor, ha már van egy ilyen charmom, csak illene elindulni a nagy világnak, nem? Mindig is szerettem utazni, de ilyen hosszú utat sose terveztem. 

   Mikor másodévesek voltunk, sokan már tervezték, hogy beadják az ösztöndíjra a jelentkezést, hogy második év után kint tanulhassanak. Ekkor már kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy azért meg kéne próbálni, ki kéne menni, saját szemmel megnézni, milyen is ez a Kína. Kezdetben is még csak egy hónapra terveztem, sokáig szemeztem a Konfuciusz ösztöndíj nyári 4 hetes ösztöndíjával, majd ahogy egyre többet beszélgettünk erről a barátnőmmel, Rékával (ő is a kínai szakra járt), úgy döntöttünk, hogy meg kell próbálnunk. Egy gondom volt csak… minél előbb be szerettem volna fejezni az ELTE-t. Lehet, hogy jobb lett volna rögtön második év után kimenni egy évre és utána visszatérve a harmadik évre már sokkal jobb lett volna a nyelvtudásom, de egyszerűen belegondoltam, hogy nekem még utána egy évig oda kellene járnom… nem nagyon tetszett ez az ötlet. Rá kellett jönnöm, hogy igaz, hogy a nyelvet nagyon szeretem, de igazából a többi tantárgyat annyira már nem. Szívesebben tanultam volna számomra érdekesebb, hasznosabb dolgokat, például részletesebben a kínai gazdaságról, médiáról, valamint üzleti kínai nyelvről, és nem pedig arról, hogy például milyen népek és milyen írásmódok vannak a Távol-Keleten, vagy három éven keresztül arról, mi a lényege a buddhizmusnak (minden tárgynak más neve volt, de valahogy az összes a buddhizmusról szólt). Persze, sok embert meg pont ezek a dolgok érdekelnek, de én nem közéjük tartoztam. Ezért már vártam nagyon, hogy befejezzem és új kihívások elé nézzek. 

   Amikor eldöntöttem, hogy elkezdem a kínai szakot, már akkor tudtam, hogy ez egynek jó lesz, azonban mindenképp szeretnék majd egy gazdasági szakot is elvégezni. Mikor másodéves voltam a kínai szakon, akkor kezdtem el érezni, hogy nekem ez kicsit kevés. Most biztos sokan bolondnak néznek, hogy lehet nekem kevés egy kínai szak? De az volt… pont, amit írtam korábban is. Éreztem, hogy még több van bennem, ezért kitaláltam, hogy 2016 februárjában beadom a jelentkezésemet a Corvinus Egyetem kereskedelem és marketing szakára, és 2016 szeptemberétől párhuzamosan fogom tanulni a két szakot: az ELTE-n harmadéves, végzős leszek, a Corvinuson pedig elsős. Rengeteget gondolkoztam ezen, minden ismerősömet kikérdeztem, aki a Corvinusra jár, hogy vajon sikerülhet-e (legtöbbüktől pozitív választ kaptam). Másodév elején ősszel megcsináltam az alapfokú kínai nyelvvizsgát, tavaszra pedig kitűztem célnak a középfokút. Ha be szerettem volna kerülni a Corvinus Egyetemre, még pár pont hiányzott, hogy az állami támogatott helyre kerüljek, de még egy nyelvvizsgával sikerült volna, így ez a tény elég nagy löketet adott. Ismét nagy célt tűztem ki magam elé, de így a motivációm nem fogyott el és végül sikeresen letettem a középfokú kínai nyelvvizsgát, ami ahhoz vezetett, hogy 2016 júliusában felvételt nyertem a Corvinus Egyetem kereskedelem és marketing szakára...

Folytatás következik…:)

   2014 júliusában jött az sms, felvételt nyertem az ELTE kínai szakra. Nagyon vártam már, hiszen egy teljesen új élet vette kezdetét. Vajon milyen lesz a fővárosban, milyen lehetőségek várnak rám?

   A kínai szakról azt érdemes tudni, hogy az elején még nagyobb a létszám, aztán az első pár hétben fokozatosan csökken.  A mi évfolyamunk olyan 50-60 fővel indult el, de már az első pár hét után sokan ott hagyták, hiszen nem vették komolyan, hogy itt tényleg folyamatosan készülni kell az órákra. Ez nem egy olyan szak, hogy év közben  elvagy, szinte minden nap jársz a pesti éjszakába és „csak” a vizsgaidőszakban elég tanulni a vizsgákra. Minden nap gyakorolni és tanulni kellett. Az első évem napjai konkrétan ebből álltak: elmentem iskolába, hazaértem, pihentem egy kicsit, majd elkezdtem tanulni és estig az asztalnál ültem és gyakoroltam a karaktereket, valamint a nyelvtani dolgokat. Egy héten három kínai nyelvóránk volt, kettő anyanyelvi tanárral (akik az elején angolul magyarázták az anyagot), valamint egy óra egy magyar tanárnővel volt, akivel a nyelvtani dolgokat vettük át. Szerencsés voltam, hiszen nagyon jó tanárokat kaptam. Blanka tanárnőnek a mai napig hálás vagyok, hiszen ő adta nekem tudásilag a legtöbbet abban a három évben.

 A kínai nyelvórákon kívül tanultunk például kínai történelmet, távol-keleti történelmet, vallásismeretet, művészettörténetet, klasszikus kínait, filozófiát,eszmetörténetet... Az első évben egyáltalán nem volt sok óránk, de igazából bőven elég volt, mivel a gyakorlás rengeteg időt elvett. A BTK-n a fő szak mellé második évtől mindenkinek választani kellett egy úgy nevezett minort (egy másik szakot). A kínai szakon volt egy olyan lehetőség, hogy ha az első év végi alapvizsga négyesre vagy ötösre sikerül, akkor bekerülhetünk a fordító- és tolmács specializációra, ami kiváltja a minort. Amint ezt megtudtam, rögtön az lett a célom, hogy ez sikerüljön. Én a kínai nyelv miatt mentem oda, egyáltalán nem akartam semmilyen más nyelvi vagy alibi szakot felvenni. Miután megvolt a célkitűzésem, még inkább csak erre hajtottam. Rengeteg szódolgozat, nyelvtani dolgozat és négy zh várt ránk az évben. Azt tudni kell, hogy az alapvizsgáról már gólyatáborban hallottunk. A felsőbb évesek többször is elmondták nekünk, hogy ez egy nehéz vizsga, nagyon sokan ezek buknak el. Akik megbuknak, azoknak évet kell ismételniük... Év közben a tanároktól is ezt hallgattuk. Volt, akire motiválva hatottak, volt, akire egyáltalán nem. Szerintem érthető, hogy miért is volt számomra nagyon fontos. Az alapvizsga előtt két héttel volt az utolsó zh-nk. Rettenetesen izgultam előtte (pedig én nem nagyon szoktam), hiszen úgy gondoltam, hogy ha ez jól sikerül, akkor az alapvizsgán se lesz gond. Rendesen felkészültem, de nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna: hármast kaptam. Lehet, hogy ez most nem hangzik annyira vészesnek, de akkor nekem az volt. Ha egy zh-t nem tudok megírni négyesre vagy ötösre, akkor az alapvizsgát, ami az egész első éves anyagból lesz, hogy fogom megírni? Hogy fogok így bekerülni a specializációra? Hát így sehogy... ott voltam másfél héttel az alapvizsga előtt és ott tartottam, hogy ott hagyom az egészet, nem folytatom tovább. Hiszen, mint már említettem, én nem akartam minort választani, más szakot tanulni. Engem csak a kínai szak érdekelt, feleslegesnek tartottam, hogy más tárgyakra – amelyek nem érdekelnek – időt szánjak. Úgy gondoltam, hogy elvégzek inkább egy fotós OKJ-s képzést és majd fotósként dolgozom. Még mai napig emlékszem, mikor a zh után ültem a Nyíregyházára tartó vonaton és sírva tervezgettem, hogy ha ott hagyom, merre tovább.

  A legegyszerűbb lett volna ott hagyni… de hála az égnek, én nem egy ilyen típusú ember vagyok, aki már az első, második, harmadik… nehézségnél csak úgy ott hagyja. Meg volt így is a B tervem (a fotózás), de összeszedtem magamat és elkezdtem felkészülni rendesen az alapvizsgára. Egy hétig folyamatosan tanultam. Megtanultam az összes szót, amit első évben tanultunk, minden nyelvtant átnéztem. Utólag nézve szerintem kellett az a kis kiborulásom, hiszen az alapvizsga napján olyan nyugodt voltam, mint még soha. Ott ültem az első sorban és amíg a többiek izgulva, én mosolyogva vártam, hogy a tanárnőtől megkapjuk a feladatlapokat. Tudtam, hogy nincs mit veszítenem. Én mindent megtettem, ha meg mégsem sikerülne, már tudtam merre tovább.

  Ötös lett az írásbelim… hihetetlen volt. Apát idézve: „a tudás gyökere keserű, de a gyümölcse édes.” (ez a mondat végig követi a tanulmányi éveimet :D) és mennyire igaza van… a szóbelire négyest kaptam, így összevonva négyes lett... négyes lett az alapvizsgám… és akkor ez mit is jelentett??? Hát azt, hogy igen... sikerült... bekerültem a specializációra:)

    Lassan már egy hónap eltelt, amióta (2018. szeptember 3.) megérkeztem Kínába... még mindig hihetetlen. Évek óta készültem rá és most itt vagyok. De hogyan is lettem Sanghaj Sára? Azért nem volt ez olyan egyszerű menet...

   Bárkinek elmondom, hogy kínaiul tanulok, az első kérdés: Miért pont kínai? Ilyenkor mindenki azt várja, hogy egy tudományos, érvekkel teli levezetést mondok arról, miért is... de az igazság az, hogy az egész akkor kezdődött, mikor anya látott egy riportot a tévében, hogy a kínai nyelvnek milyen nagy jövője van. Rögtön mondta nekem, hogy Sárikám, neked kínaiul kellene tanulnod... Teljesen bolondnak néztem... kínait?? Miért tanulnék én kínait? És ahogy ez a mondat elhangzott tőle, nemsokára jöttek is a jelek...: kiderült, az egyik ismerősöm is tanulja és imádja ezt a nyelvet, csak ő Debrecenbe jár át. A gimnáziumomban is elkezdték hirdetni, hogy van lehetőség kínait tanulni (emlékszem, amikor az osztályfőnökünk mondta, el nem tudtam képzelni, vajon ki az, aki ezt a furcsa nyelvet akarná tanulni?). Végezetül pedig kiderült, hogy Pekingből érkezik egy tanár, aki abban a nyelviskolában fog tanítani Nyíregyházán, ahol anya egyik jó barátnője is dolgozott, így rögtön feltették nekem a kérdést: Nem akarnék tanulni kínai nyelvet? És mivel szeretek új dolgokat megtapasztalni (és már az utóbbi időben egyre többet hallottam a ,,kínai” szót), úgy voltam vele, miért is ne, meglátjuk, mi sül ki belőle... 

   Végzős voltam a gimiben, mikor beiratkoztam. Egy héten kétszer volt kínai órám, már az első perctől elvarázsolt az egész: kihívást láttam benne és nagyon érdekesnek találtam, hogy végre az angol és a német után valami izgalmasabb nyelvet tanulhatok. Szorgalmasan csináltam a házi feladatokat, készültem az órákra, sok pozitív visszajelzést kaptam, elég hamar megszerettem. Mint mindenki, az utolsó gimnazista évemben én is mindig megkaptam azt a kérdést, hogy na, merre tovább?? Na, merre... legyek jogász, pszichológus, közgazdász? Vagy mi lenne, ha elmennék kínai szakra??? Ez a választás, azért nem lenne mindennapi. Megismerném jobban a távol-keleti kultúrát és tanulhatnám a nyelvet... 

   2014 január eleje volt, amikor már én is úgy gondoltam, itt az ideje eldönteni, merre tovább. Ekkor azért már 80%-ban a kínai szak volt a tervem, de mivel hiszek a sorsszerű dolgokban, azért kíváncsiságból felírtam az említett szakokat egy papírzsepire (éppen az volt kéznél), és úgy gondoltam, amit először kihúzok, az az én utam.... szerintem nem is kell leírnom, melyiket húztam...:) 

   Májusban a kínai tanárom Tuo, elvitt Budapestre a Chinese Bridge nevezetű kínai versenyre, ahol kínaiul tanuló gimnazisták mérhették össze a tudásukat. Akkor már nyolc hónapja tanultam kínaiul, de az a nyolc hónapnyi heti két alkalom ennél a nyelvnél szinte semmi. De Tuo a tanárom nagyon lelkes volt, ezért én is ki szerettem volna próbálni, milyen egy ilyen versenyen részt venni. Megtanultam egy szöveget ,,Az én kínai álmom” címmel, amit Tuo segített megírni (vagyis inkább főleg Tuo írt meg), majd a Tehetség részre megtanultam egy kínai dalt. A verseny nagyon jó volt, páran voltunk, akik pár hónapja tanulták a nyelvet, de voltak, akik évek óta. Teljesen leesett az állam, hogy már milyen szinten beszélik a nyelvet, és reméltem, hogy egy nap talán én is így fogok beszélni kínaiul. 

Folytatás következik...:)