Augusztus 31., utolsó nap Nyíregyházán. Nyár végén mindig jó otthon lenni, hiszen a VIDOR Fesztivál alatt pezseg a város, évről-évre egyre jobb koncertek és előadások vannak, így idén is szerettem volna megnézni párat. Nem is alakulhatott volna jobban, hiszen pénteken pont egy Caramel koncert volt (ő a kedvenc magyar férfi énekesem), így nem volt kérdéses, hogy azon még ott szeretnék lenni. A barátaim is eljöttek velem, így együtt “tomboltunk”, majd még utána egy kicsit együtt tudtunk lenni.

   Szombaton délelőtt a bőrönd lezárásakor rájöttünk, hogy nem a legjobban csináltuk, hiszen alig bírjuk összezárni, valamint már bőven túlsúlyban van. Annyi mindent bevásároltam, mintha itt kint semmit sem lehetne kapni. Majd rájöttem, hogy ennek így semmi értelme nincs, így a fele pipere cuccot otthon hagytam és persze próbáltam a ruháim között is szelektálni, azonban nem volt olyan egyszerű. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy persze egy kis finomság is készült nekem az első napokra, ezúton is köszönöm nagyimnak és Briginek, hogy az első napokban volt mit ennem :D. Persze a feszültség közepette már ott tartottunk, hogy még gyorsan venni kell egy bőröndöt, ez így nem jó, nagy és nehéz is, el se fogom bírni és össze se tudjuk zárni. Persze végül megoldottuk, mint eddig is mindent. Délutánra felértünk Pestre, Marci is fent volt. így az estét együtt töltöttük, elmentünk vacsizni. Imádom a családomban, hogy úgy volt kezelve minden, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne, hogy én másnap elindulok Kínába. Tudom, hogy aggódtak értem, de soha nem adták tudtomra, bíztattak, hogy minden jó lesz és életem legnagyobb lehetősége és kalandja áll előttem. És elérkezett a nap… vasárnap 13:00-ra jött értünk a tranfszer. A repülő 16:00-kor indult, így nyugodtan kiértünk. Félve feladtuk a bőröndömet (hál’istennek nem volt túlsúlyban!!!), majd még volt egy kis idő, hogy elinduljak a biztonsági ellenőrzéshez. Anyáékon kívül még a kis fogadott nővérkém Szilvi is kijött elköszönni. Útravalónak kaptam tőle egy naplót, amiben leírhatom az élményeimet, gondolataimat. Az elköszönés nem volt könnyű, alapból olyan vagyok, ha már meghallok egy szép zenét vagy eszembe jut egy szép emlék már el tudom magamat sírni… gondolhatjátok, hogy akkor most mi volt… :D Azonban, amikor már elköszöntem tőlük teljesen megnyugodtam, tudtam és reméltem, hogy minden rendben lesz. Még a sorban állás közben hátra-hátra pillantgattam, hogy kiintsek nekik, majd mikor áthaladtam az ellenőrzésen és összeszedtem a cuccomat még egy utolsót intettem, majd neki indultam a nagy világnak. A repülő út teljesen jó volt, egész kellemesen eltelt (én sem gondoltam volna). Dubajban szálltam át, ahol 3 óra volt az átszállásra, azonban az a reptér óriási. Az első utam a Mac bolthoz vezetett, hogy megvegyem az egyik kedvenc rúzsomat, mert már az előző nagyon kifogyóban volt :D és utána indultam tovább, hogy megkeressem a másik kaput. Annyit kellett menni, hogy el is fáradtam és éhes is voltam így egy kávézóban ettem egy croassiont. Dóritól és Bencétől még az indulásom előtt kaptam egy levelet, amit csak a repülőgépen nyithattam ki. Azonban annyira pörögtek a dolgok, hogy a repülőn teljesen elfelejtettem, ezért ott a kávézóban olvastam el. Kicsit féltem tőle, hogy na majd megint jól megsiratnak, de magamon is meglepődtem, mert csak kacagni tudtam a kis cuki soraikon, amiket írtak nekem (L). Nagyjából 45 percet ültem, utána máris indulnom kellett, mert már kezdődött a beszállás. A Dubaj-Sanghaj 8 órás repülő úton nem azt éreztem, hogy úristen még 4 óra van hátra, hanem úristen már csak 4 óra van hátra és megérkezem! Emlékszem a pillanatra, amikor a tv-n megláttam, hogy már Kínában vagyunk, kinéztem az ablakon és először pillantottam meg az országot… felfoghatatlan volt…

   Szeptember 3., 14:00 óra körül érkeztem meg. A belépés Kínába elég szigorú. Nekem elég hosszúra sikeredett a bejutás, körübelül másfél- két óra volt. Majd jött az újabb kihívás, a 32 kg-os bőröndöt leszedni a szalagról. A 17 órás út után, úgy lerántottam, hogy még én is meglepődtem :D Az már egy másik dolog, hogy azért 32 kg-ot plusz még 8kg-ot nem a legegyszerűbb egyszerre tolni-húzni, de csak megoldottam… :D Az időjárás aznap nagyon párás és meleg volt, mikor kiléptem a reptérről nem kaptam levegőt, nem volt egy kellemes érzés :D Még mielőtt kiindultam Kínába, Marcinak az egyik kollégájának vannak itt kint ismerősei és megszervezte nekem, hogy mikor megérkezem várni fognak a reptéren. Így nagyon kényelmesen és gyorsabban be tudtam jutni a kollégiumhoz. Olyan gyönyörű naplemente volt az nap, az meg már csak hab volt a tortán, amikor először megpillantottam az első felhőkarcolókat. Nem fogtam fel, hogy megérkeztem.

   Mielőtt még kijöttem volna, e-mailben leveleztem az egyetemen ösztöndíjakért felelős hölggyel, hogy ha megérkezem 3-án este el tudom-e foglalni a szállást. Írta, hogy persze, melyik épületbe menjek majd. Mikor megérkeztem máris páran segítettek melyik épületbe menjek, azonban mivel este érkeztem még nem tudtak nekem kolikártyát adni, csak elirányítottak a 2. épülethez. Szerencsém volt, mert egy srác nagyon segítőkész volt, hozta a 40 kg-os cuccomat és segített megtalálni a kolit. A portások nagyon kis cukik voltak, rögtön jöttek és kinyitották a szobámat. Akkor még csak egyedül voltam.  Az első benyomásom: reméltem, hogy csak azt az egy estét töltöm ebben a szobában. A falak nem voltak a legtisztábbak, elég furi hangulata volt, gondoltam ez biztos csak egy pótszoba, mivel most este érkeztem meg... Ahogy megérkeztem rögtön írtam a Donghua kórusából a lánynak Skye-nak, aki ugyan ezen a campuson van, hogy megérkeztem és nincs-e kedve elmenni vacsorázni. Ráért, így az első estémet nem egyedül, hanem Skye-al töltöttem egy OLASZ étteremben…. hahaha tudom, hogy ez most viccesen hangzik, de itt a suli mellett van egy olasz étterem és mivel még nem nagyon akartam elkezdeni az ételek kipróbálgatását, hanem csak enni akartam egy jót, így végül egy jó kis pesto-s tészta volt az első vacsorám Sanghajban :D

   Másnap az első utam az irodába vezetett, hogy megkapjam a diákkártyámat, amivel be tudok jönni a koliba. Ekkor kiderült számomra, hogy a szoba, amit kaptam az lesz a kis végleges helyem. Még nem az én hivatalos beiratkozási napom volt, de így is már kitelepedett pár cég.  Vettem egy kínai sim- kártyát, amin havi 20gb! internet van és még pár ingyen hívást és üzenetet is magába foglal, valamint az internethez a routert is meg tudtam venni. Amikor végeztem mindennel és visszamentem a szobámba, már megérkezett a lakótársam, egy lengyel lány, Kaja. Nagyon szimpatikus volt már az első perctől. Ők hárman jöttek ide együtt lengyelek, így igazából már a második naptól kezdve volt egy kis társaságom. Szerencsére nem “otthon ülő” típusok, így este el is indultunk a központban. Ők már korábban voltak kint Kínában egy félévet, csak akkor egy másik városban, de Sanghajba elutaztak pár napra, így nagyjából tudták már, mi merre van. Egyszerűen csak kapkodtam a fejemet és tudom, hogy ezt más sokadjára írom le, de egyszerűen nem tudtam fel fogni hol vagyok. Egyik legnagyobb élmény, mikor a Bundra értünk és megláttam a túloldalt a tornyokkal… annyit gondoltam erre a helyre és most itt vagyok… a saját szememmel látom.

   Réka szeptember 5-én a szülinapján érkezett meg. Már nagyon vártam, hogy ideérjen és ő is láthassa a saját szemével ezt a csodavilágot. El is terveztem, hogy miután elfoglalja a koliszobáját mindenképpen megmutatom neki a Bundot. Este értünk megint oda, így ismét kivilágítva vett le minket a lábunkról. Csak ültünk és néztük és nem fogtuk fel… egymást kérdezgettük, hogy vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy felfogjuk, hol vagyunk? Hát szerintem nekem olyan 2 hét volt… Az este után Rékánál aludtam, mert még nem érkezett meg a szobatársa, másnap meg beiratkozás volt mind a kettőnknek, délelőtt Rékának, délután nekem, így megbeszéltük, hogy elkísérjük egymást. Aznap este volt az első hivatalos kínai vacsink, amikor is pálcikával ettünk (előtte azért egy youtube tutorial videót megnéztünk, hogy okosabbak legyünk, sajnos nekem még mindig gyakorolnom kell:D:D). A jó kínai vacsi közben pedig a kedvencünket Jóbarátokat néztünk… tökéletes welcome este volt :).  Az első két napban nem éreztem a jetlaget, de aznap este nagyon, kb. 5-kor tudtam elaludni és 8-kor kelnünk kellett a beiratkozás miatt, de ez segített abban, hogy később már nem volt gondom vele… :D

Csak találgattam, hogy vajon milyen lehet ez a város, de szerelem volt első látásra és alig vártam, hogy milyen élményekben lesz részünk a következő hónapokban. :)

A következő bejegyzésekben tematikusan fogok mesélni nektek a campusról, suliról-órákról, a koliról, és magáról Sanghajról: az emberekről, a közlekedésről, az ételekről, a bulikról, utazásokról, egyszóval mindenről. Igyekszem majd sok képet és videót is mutatni! :)